Quantcast
Channel: www.miskolcihirek.com » Sakk
Viewing all articles
Browse latest Browse all 14

Bajnokcsapat!

$
0
0

Alig egy éve tért vissza a DVTK szárnyai alá a sakksport,
és az első évben rögtön bajnoki címet is ünnepelhet a csapat. Dr. Mátyás Imrével, a DVTK-EMSE első emberével beszélgettünk a hétvégén befejezett szezonról.
Dr. Mátyás Imre (Fotó: Szabó Gábor)

- Megnyerte a bajnokságot a DVTK-EMSE első csapata az NB II. Barcza-csoportban. Hogyan értékeled az évet?

- Magabiztosan, 13 pontos előnnyel nyertük meg a bajnokságot és jövőre a kétcsoportos NB I/B-ben indulhatunk. Megdolgoztunk a sikerért, mindegyik mérkőzésünkön győztünk. Előzetesen úgy számoltunk, hogy a Kazincbarcika lesz a legnagyobb ellenfelünk, hiszen tavaly ők nyerték a bajnokságot, de nem vállalták az NB I/B-ben való indulást. Rajtuk kívül a debreceni csapatok, és a Nyíregyházi Sakkiskola tűnt veszélyes ellenfélnek. Ezért az első fordulóban nem rangadóra készültünk Hajdúszoboszlón, így amikor csak 7,5-4,5-re nyertünk, maradt bennünk egy kis hiányérzet. Most visszatekintve már azt mondom, a második legerősebb csapat ellen szép ez az eredmény. Elsősorban hazai pályán, a lillafüredi Hunguest Hotel Palotában arattunk nagy különbségű győzelmeket, például az előbb említett Kazincbarcikát 9,5-2,5-re, a Debreceni Sakkiskolát 10-2-re vertük. A megszerezhető 132-ból 97,5 pontot gyűjtöttünk be, azaz átlagban 8,9-3,1-re nyertük a mérkőzéseket.

- Új csapat a DVTK-EMSE, de egy korábban létező csapatra épül. Hogyan és milyen elvek alapján sikerült megerősíteni tavaly nyáron?

- Az Első Miskolci Sakkiskola Sportegyesület (EMSE) 1988-ban alakult, elsősorban utánpótlás-nevelési céllal, majd 2005-ben egyesült a többszörös bajnok Miskolci Sakk Sport Clubbal (MSSC). Elődeink hosszabb ideig szerepeltek az NB I/B-ben is, azonban financiális problémák miatt az elmúlt években már csak az NB II.-ben játszottak. A helyzet annyira súlyossá vált, hogy támogatók híján idén már csak megyei ellenfelek ellen ülhettek volna asztalhoz, de ekkor jött a DVTK segítő keze. A csapat gerincét saját nevelésű versenyzők alkotják, akik pályafutásuk kezdetétől Miskolcon játszanak, ők megmaradtak. Az erősítésnél is az volt a célunk, hogy az EMSE korábbi sakkozóit visszacsábítsuk. Közülük Korpa Bence nevét emelem ki, aki 17 évesen már nemzetközi mester, hatalmas tehetségként tartják számon, a magyar ranglistán már kis híján az első ötvenbe került, várakozásaink szerint még idén nagymester lesz. Első táblára a magyar ranglista 10. helyén álló Héra Imre nemzetközi nagymestert hívtuk, aki Hardicsay Péter nemzetközi mesterhez hasonlóan ugyan nem miskolci, de mindkettőjüknek tetszik a felvázolt szakmai koncepció, és mindketten nagy lehetőséget látnak az utánpótlás-nevelésben. Sok tehetséges játékosunk van, szinte mindenkiről hosszan tudnék beszélni. Dobai Szabolcsot csak azért említem név szerint, mert szinte példátlan módon mindegyik mérkőzését megnyerte, azaz 11 partiból 11 ponttal járult hozzá a csapat sikeréhez.

A bajnokcsapat tagja (Fotó: Szabó Gábor)

- A sakk egyéni sportág, miben rejlik a csapatbajnokság különlegessége?

- A csapatbajnokságban az egyéni ambíciókat a csapat érdeke alá kell rendelni. Ha a csapatnak biztos fél pontra van szüksége, akkor ebben az esetben akkor is remizni kell, ha egyébként lenne esély a győzelemre is. Optimális esetben heti egy-két alkalommal közös gyakorlás, mérkőzéselemzés is szerepelne a programban, de az még a jövő feladata, hogy kialakítsunk egy klubhelyiséget. A csapatkohézió szempontjából is nagyon hasznos lenne.

- A DVTK-EMSE második csapata a 2. helyen végzett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály Gável László-csoportjában.

- Az utolsó fordulóban dőlt el a végső helyezés. Talán nem lett volna ilyen szoros a vége, ha nem rögtön az első fordulóban találkozunk a Miskolci KisBocsok – papíron – harmadik csapatával, akik megleptek bennünket és 8-4-re győztek. Vetélytársunkról azt kell tudni, hogy a Miskolci Sportiskola támogatásával működnek és a mennyiségi utánpótlás-nevelés terén még előttünk járnak. Néhány forduló alatt ledolgoztuk a hátrányunkat, és még azt a kihívást is álltuk, hogy ők 12-0-ra győztek a Szendrő ellen, hiszen másnap 11,5-0,5-re vertük az encsieket. Az utolsó fordulóban azonban ismét 12-0-ra ütötték ki a harmadik ózdiakat, míg mi „csak” 10,5-1,5-re győztünk Hidasnémetiben. Ennek ellenére várhatóan mégis osztályt léphetünk.

- Milyen tervekkel várjátok a jövőt?

- Két éven belül NB I., majd a bajnoki cím. (nevet – a szerk.) Hosszú távú célunk az, hogy mind az öt bajnokságban csapatot indítsunk – amire még nem volt példa Magyarországon -, és hogy a gyerekek számára is rendszeres játék- és versenylehetőséget nyújtsunk. Jövőre az NB I/B-ben és a B.-A.-Z. megyei I. és II. osztályban játszunk. Az NB II.-es bajnokcsapat független szakemberek szerint is olyan erős, hogy az NB I/B-ben is a dobogóért játszana, de számunkra egyértelműen az újabb bajnoki cím és a feljutás a cél. Sok erősítésre nincs szükség, de a versenykiírás értelmében ebben a bajnoki rendszerben már egy női játékosnak is kötelezően asztalhoz kell ülnie. Sajnos Miskolcon nincs NB I/B-s szintű női sakkozó, ezért biztosan máshol fogjuk megtalálni a megoldást. Rajta kívül még egy-két nagymester érkezése várható.

- És a közvetlen utánpótlás?

- Szeretnénk minél több fiatallal megismertetni a sakkot, ezért több miskolci iskolában indítottunk csoportokat. A munkát Ács Gábor vezetőedző irányításával Ádám Zoltán, Révay Ákos és László Zoltán vezeti, bízunk benne, hogy megtaláljuk a jövő azon játékosait, akik egyszer akár az NB I.-ben is erősítést jelenthetnek.

A bajnokcsapat tagjai

Erősorrned, név, mérkőzés/szerzet pont

  1. Héra Imre 3/3
  2. Korpa Bence 9/11
  3. Virág Attila 3/7
  4. Ág Norbert 4,5/7
  5. Nayhebaver Martin 3/3
  6. Hardicsay Péter 7/9
  7. Ács Gábor 8/11
  8. Najgebauer Szemjon 3/3
  9. Papp Ábel 5,5/10
  10. Dobai Szabolcs 11/11
  11. Szabó Leon 5,5/9
  12. Petykó Zoltán 5/7
  13. Heidrich Máté 7/9
  14. Horváth Kristóf 2,5/5
  15. Kovács Tamás 7/8
  16. László Zoltán 1/1
  17. Runda Máté Bence 5,5/7
  18. Ádám Zoltán 1/2
  19. Kéméndi Dániel 5/7
  20. Balogh Farkas 0/1
  21. Dr. Mátyás Imre 1/1
dvtk.eu
dvtkbanner
Gundel Takács Gábor tavaly után ismételni tudott, Ördög Nóra pedig telefonos bejelentkezéssel köszönte meg a díjat. Nyolc kategóriában osztottak elismerést a tévés újságírók.

A díjkiosztónak a Pesti Vigadó adott helyet. A nyertesek:

  • Nagyszabású showműsor: Sztárban sztár (TV2)
  • Vetélkedő: A konyhafőnök (RTL Klub)
  • Magyar sorozat: Terápia (HBO)
  • Stand-up comedy vagy talk show: Showder Klub (RTL Klub)
  • Női műsorvezető: Ördög Nóra
  • Férfi műsorvezető: Gundel Takács Gábor
  • Színésznő (tévésorozat): Gubík Ági (Barátok közt)
  • Színész (tévésorozat): Mácsai Pál (Terápia)

Az első alkalommal tavaly kiosztott díj ötletgazdája Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője. A győztesek személyéről az Epizód Magazin, a Hír24, a Hír7, az Index-Comment:com, a Mediapiac.com, az Origo, a Sorozatjunkie, a SorozatWiki, a Színes RTV és a Tvr-hét szakújságírói döntöttek.

Amerikában és Nyugat-Európában számos tévés újságírói és kritikusi díj létezik, ezeknek sok éve értékes hagyományuk van. Azt láttam viszont, hogy Magyarországon nincs ilyen, ezért hiánypótló ez a kezdeményezés

– mondta az eseményen Kenderessy Szabolcs.

Egy kis hangulatfestés:

Fotó: Mácsai Pál és a Terápia stábja
Fotó: Humoristák egymás között
Fotó: A Barátok közt csapata, jobbra Gubík Ági
Fotó: A gálát támogató NuMuvee vezetői
Fotó: Gundel Takács Gábor tavaly után ismét nyert
Fotó: Mácsai Pál
Fotó: A TV2 két díjat nyert
Fotó: Nagy Sándor, a díjátadó házigazdája

- See more at: https://www.mediapiac.com/mediapiac/ok-a-teves-kedvencek/112238/#sthash.jHvg9JH4.dpuf

Ők a tévés kedvencek

Televíziós Újságírók Díja 2015

- See more at: https://www.mediapiac.com/mediapiac/ok-a-teves-kedvencek/112238/#sthash.tf3d3ND0.dpuf

Viewing all articles
Browse latest Browse all 14

Latest Images

Trending Articles